A motoros naplója

Város, közlekedés, élet, miegymás

Pillanatképek Pozsony tömegközlekedéséről
Pillanatképek Pozsony tömegközlekedéséről

Természetesen ha már Pozsonyban jártunk, nem hagyhattuk ki, hogy kipróbáljuk a tömegközlekedést, erre az ebéd utáni jóllakottság remek alkalomnak tűnt :) A cím nem véletlen: mivel csak a kíváncsiság kedvéért pattantunk fel pár villamosra, így mély benyomásokat nem szereztünk, összetett elemzésre ne is számítson senki.

A szolgáltatásért a helyi közlekedési vállalat, a Dopravný podnik Bratislava a felelős: 70 autóbuszvonal mellett 9 villamos és 14 ...

Még mindig Pozsony
Még mindig Pozsony

Pozsonyi kirándulásunk alkalmával természetesen nem csak az UFO-t és a várat néztük meg, csatangoltunk még különösebb cél nélkül egy kicsit, keresztül-kasul bejárva az óvárost.

dscf3473.JPG

A képen távolban a Koronázó templom látható, amelynek lépcsői előtt ömlik le a forgalom Ligetfalu felől, tőle balra pedig a városfal hídépítéskor helyreállított maradványai. 

dscf3392.JPG

Ami azt illeti, nekem nagyon tetszett Pozsony belvárosa: érzésre sokkal nagyobb területet ...

Egy nap Pozsonyban
Egy nap Pozsonyban

Barátnőmmel úgy döntöttünk, hogy július utolsó szombatján átruccanunk Pozsonyba. Azért pont oda, mert egyfelől megvan az az érzés, hogy az ember külföldre megy (lévén személy szerint nemigen jártam a térképre festett piros vonalon kívül ezidáig), másfelől viszont nincs túl messze, egy nap alatt kényelmesen megjárható. A statisztikai adatok kedvelőinek pár infó: Pozsony Szlovákia fővárosa (egyben hazánk történelmének egyik legjenetősebb helyszíne), ...

A motoros naplója

Szubjektív benyomások a világról, rendszertelen időközönként, néhány elütéssel fűszerezve.

Címkék

busz (1) kilátó (1) kirándulás (1) palota (1) panoráma (1) pozsony (2) troli (1) ufo (1) vár (1) villamos (1) Címkefelhő

Friss topikok

süti beállítások módosítása